KERES

A Zöld városért” díjat kapott Gödöllõ

2014. 03. 13. - Budapest

Gödöllõ kapta „A Zöld városért” díjat a City Hungary program „A Holnap városáért Díj 2013 – a fenntartható magyar városokért” pályázatán. A díjat március 13-án adták át Budapesten a Benczúr Házban. A rendezvényen részt vett dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. A négy éve elindult kezdeményezés célja, magasabb életminõséget biztosítani a települések lakóinak, fenntarthatóbb, élhetõbb közösségek kialakítása. Alapelve: Legyünk büszkék értékeinkre! Fókuszáljunk az erõsségeinkre, és ezekre építkezzünk!

A díjat négy kategóriában adták át: A Fenntartható Városért, a Zöld városért, az Üzleti városért és a Mûvészet, a Kultúra, az Örökség megõrzéséért. Gödöllõ esetében Takács Júlia, a City Hungary Program ügyvezetõje kiemelte, ebben a városban már évek óta fontos a helyi közösség összetartása. Nem ad-hoc akciók keretében hívják fel a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára, ez már 2006 óta kiemelten benne van a városi fejlesztési koncepciókban, Gödöllõ hosszú távú célja az önfenntartó város megvalósítása. A fejlesztések közül kiemelték a fõtér átépítését – amivel 2012-ben Gödöllõ megkapta a „Magyarország legszebb fõtere” elismerõ címet, a Mûvészetek Háza energiahatékony felújítását, 21 000 m2 forgalomcsillapított terület, és 5000 m2 zöldterület kialakítását, valamint a Zöld Óvoda létesítését és a geotermikus energia hasznosítására tett törekvéseket. A díjat Bardóczi Sándor tájépítész mérnök, a BCE tájépítészeti karának címzetes egyetemi docense adta át, Gödöllõ önkormányzata képviseletében Péterfi Csaba, kommunikációs igazgató, a polgármesteri kabinet vezetõje vette át.